Vontatás szabályai, jogosítvány kategóriák, túlnyúló rakomány

Vontatás szabályai és jogosítvány kategóriák

Nemzetközi kategóriák a 2006/126/EK irányelvnek megfelelően 2013. január 19-től

47. § Teherszállítás

(1) Jármûvet megterhelni oly mértékig szabad, hogy össztömege a megengedett legnagyobb össztömeget ne haladja meg. Olyan gépjármûvön, amelynek teherbírását csak a szállítható személyek számával határozták meg, személyenként 10 kilogramm rakomány is szállítható. Ha az ilyen jármûvel a megengedettnél kevesebb személyt szállítanak, a rakomány súlya annyiszor 68 kilogrammal növelhetõ, amennyivel a szállított személyek száma a szállítható személyek számánál kevesebb.

(2) A rakományt a jármûvön – annak belsejében, illetõleg rakfelületén – úgy kell elhelyezni, hogy a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Gondoskodni kell különösen arról, hogy a rakomány

a) a jármû vezetõjét a szabad kilátásban és a vezetésben, a forgalom többi résztvevõjét pedig a jármû fényjelzõ berendezéseinek észlelésében ne akadályozza;

b) a jármû ajtajainak, illetõleg a rakfelület oldalfalainak lezárását ne gátolja;

c) egyenletesen és úgy legyen elhelyezve, hogy a jármû stabilitását számottevõen ne rontsa;

d) úgy legyen rögzítve, hogy el ne csússzék, le ne essék, ki ne ömöljék, továbbá olyan módon legyen lefedve (letakarva), hogy le ne szóródjék;

e) az elkerülhetetlennél nagyobb zajt, szennyezõdést ne okozzon;

f) magassága – a jármû magasságával együtt – a négy métert ne haladja meg;

g) a járművön – a (3) és (7) bekezdésben foglalt eseteket kivéve -, illetőleg annak rakfelületén ne nyúljék túl.

(3) Zárt kocsiszekrényű jármű tetején rakományt elhelyezni csak abban az esetben szabad, ha a járműre tetőcsomagtartó van felszerelve. Személygépkocsi tetőcsomagtartóján rakomány abban az esetben is szállítható, ha a járművön előre és hátra legfeljebb 40-40 cm-re túlnyúlik.

(4) A (2) bekezdés g) pontjának rendelkezése nem vonatkozik a mezőgazdasági szálas terményt szállító állati erővel vont járműre; a rakomány és a jármű együttes szélessége azonban nem haladhatja meg a 2,5 métert.

(5) Ha a rakomány méretei miatt a (2) bekezdés g) pontjának rendelkezése nem tartható meg, nyitott rakfelületű járművön a rakomány úgy is elhelyezhető, hogy a rakfelületen túl előre (legfeljebb a jármű elejéig), illetőleg a járművön túl hátra (legfeljebb két méterre, de a rakfelület hosszának felénél nem nagyobb távolságra) vagy oldalra (úgy, hogy a rakomány és a jármű együttes szélessége a 2,5 métert ne haladja meg) kinyúljék. A pótkocsit vontató jármű rakománya hátra nem nyúlhat túl a rakfelületen.

(6) A járművön túlnyúló rakományt (álló járművön is) legalább 40×40 cm méretű piros vagy piros-fehér csíkos zászlóval, illetőleg táblával, éjszaka és korlátozott látási viszonyok között ezen felül a hátra kinyúló rakományt piros fényű lámpával és piros fényvisszaverővel, az oldalra kinyúló rakományt elõre fehér fényű lámpával és fehér fényvisszaverővel, hátra piros fényû lámpával és piros fényvisszaverővel meg kell jelölni. A rakomány külsõ széle és a lámpa átvilágított felületének, illetőleg a fényvisszaverőnek a külső széle között – vízszintes irányban – legfeljebb 40 cm távolság lehet. Az oldalra kinyúló rakomány lámpával és fényvisszaverővel való megjelölése mellõzhetõ, ha a rakomány legszélső pontja a járműnek az azonos oldalon levő helyzetjelző lámpájától – vízszintes irányban – 40 cm-nél nincs nagyobb távolságra.

(7) A gépkocsi hátsó részéhez rögzített rakományt úgy kell elhelyezni, hogy

a) a gépkocsi hátsó részén elhelyezett világító és fényjelzõ berendezések és a rendszámtábla látható legyen,

b) a gépkocsi hossztengelye irányában hátrafelé legfeljebb 1 m-re, oldal irányban legfeljebb 0,4 m-re nyúljon ki,

c) a rakomány szélessége 2,5 m-t ne haladja meg,

d) a rakomány megjelölése feleljen meg a (6) bekezdésben meghatározott rendelkezésnek.

 

326/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet

„AM” kategória Segédmotoros kerékpárok (robogók), azaz kétkerekű segédmotoros kerékpárok (L1e kategória) vagy háromkerekű segédmotoros kerékpárok (L2e kategória), amelyek legnagyobb tervezési sebessége 45 km/h (kivéve azokat, amelyek legnagyobb tervezési sebessége 25 km/h-nál kisebb vagy azzal megegyezik), és az alábbi jellemzőkkel rendelkeznek:  
  a) kétkerekű típusnál a motor:
– hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a belsőégésű motorok esetében, vagy
– folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motor esetében;
b) *  háromkerekű típusnál a motor:
– hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a külső gyújtású motorok esetében,
– legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 4 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy
– folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 4 kW-nál elektromos motorok esetében;
Könnyű négykerekű motorkerékpárok (mopedautó), amelyek terheletlen tömege nem több
425 kg-nál (L6e kategória), a 45 km/h-t meg nem haladó legnagyobb tervezési sebességű elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek
– hengerűrtartalma nem nagyobb 50 cm3-nél a külső gyújtású motorok esetében;
– legnagyobb hasznos teljesítménye nem több 6 kW-nál egyéb belsőégésű motorok esetében, vagy folyamatosan leadott legnagyobb névleges teljesítménye nem több 6 kW-nál elektromos motorok esetében.
 
„A1” kategória – olyan motorkerékpár, amelyek hengerűrtartalma a 125 cm3-t, teljesítménye a 11 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,1 kW/kg-ot nem haladja meg, továbbá olyan motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg  
„A2” kategória – olyan motorkerékpár, amelyek teljesítménye a 35 kW-ot, teljesítmény/tömeg aránya pedig a 0,2 kW/kg-ot nem haladja meg, és amelyet nem kétszer akkora teljesítményű járműből alakítottak át  
„A” korlátozott kategória – legfeljebb 25 kW teljesítményű és 0,16 kW/kg teljesítmény/saját tömeg arányt meg nem haladó motorkerékpár  
„A” kategória – olyan motorkerékpár, amely nem tartozik az „A1” és „A2” kategóriába, az „A” korlátozott kategóriába, továbbá motoros triciklik, amelyek teljesítménye a 15 kW-ot meghaladja  
Gépjárművek    
„B1” kategória – négykerekű motorkerékpárok, amelyek terheletlen tömege nem haladja meg a 400 kg-ot (L7e kategória) (az árufuvarozásra szánt járművek esetében az 550 kg-ot), az elektromos járművek esetében az akkumulátorok tömegét nem számítva, és amelyek legnagyobb hasznos teljesítménye nem haladja meg a 15 kW-ot; ezek a járművek motoros tricikliknek minősülnek, és teljesíteniük kell az L5e kategóriába tartozó motoros triciklikre alkalmazandó műszaki követelményeket, kivéve, ha külön irányelvekben ettől eltérő rendelkezés szerepel.  
„B” kategória a) A 3500 kg-ot meg nem haladó megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, amely a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű;
b) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó (könnyű) pótkocsiból álló járműszerelvény. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 4250 kg;
c) Az a) pont szerinti gépkocsiból és 750 kg megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó (nehéz) pótkocsiból álló járműszerelvény, feltéve, hogy a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vontatójármű saját tömegét. E járműszerelvény megengedett legnagyobb együttes össztömege legfeljebb 3500 kg.
 
„BE” kategória – „B” kategóriába tartozó vontató jármű és pótkocsi vagy félpótkocsi olyan szerelvénye, amelyben a pótkocsi vagy félpótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot nem haladja meg  
„C1” kategória – nem a „D1” vagy „D” kategóriába tartozó, 3500 kg-ot meghaladó, de legfeljebb 7500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, és a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény  
„C1E” kategória – „C1” kategóriába tartozó járműből és nehéz pótkocsiból álló olyan járműszerelvény, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 12 000 kg-ot nem haladja meg, továbbá
– olyan járműszerelvény, amelyben a vontató jármű a „B” kategóriába tartozik, pótkocsijának vagy félpótkocsijának megengedett legnagyobb össztömege a 3500 kg-ot meghaladja, de a szerelvény megengedett legnagyobb össztömege a 12 000 kg-ot nem haladja meg
 
„C” kategória – nem a „D1” vagy „D” kategóriába tartozó, 3500 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű, és a vezetőn kívül legfeljebb nyolc utas szállítására tervezett és gyártott gépjármű, valamint az ilyen gépkocsiból és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény  
„CE” kategória – a „C” kategóriába sorolt gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény  
„D1” kategória – a vezetőn kívül legfeljebb tizenhat utas szállítására tervezett és gyártott, 8 m-t meg nem haladó legnagyobb hosszúságú gépjárművek; „D1” kategóriába tartozó gépjármű és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény  
„D1E” kategória – „D1” kategóriába tartozó gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény  
„D” kategória – a vezetőn kívül több mint 8 utas szállítására tervezett és gyártott gépjárművek;
a D kategóriába tartozó gépjárműből és könnyű pótkocsiból álló járműszerelvény
 
„DE” kategória „D” kategóriába tartozó gépjárműből és nehéz pótkocsiból álló járműszerelvény  
„TR” trolibusz meghatározása nemzeti kategóriáknál

Utánfutók autószállítók csonak és hajószállítók értékesítése 06703125626 utanfutomiskolc@gmail.com